Testvériskolánk

Iskolánk az évek során több kísérletet is tett arra, hogy külföldi iskolákkal testvérkapcsolatot alakítson ki.

1996-ban személyes megkeresés útján kerültünk kapcsolatba a németországi Worms városában található Paternus iskolával. Első éven 24 diák és 2 tanár ismerkedhetett meg a német partner mindennapjaival.

Az ő kezdeményezésükre kapcsolódtunk be az első Coménius projektbe. Itt együtt dolgoztunk az olaszországi Párma városában található G. Ferrari iskolával és a franciaországi Nolay-ben található Scola Media diákjaival.

Két évig közösen dolgoztunk a „Római útvonalak – az utak összekötnek” című projekten. 2003 óta testvéirkolai kapcsolat keretében munkálkodunk együtt a szlovák Tajovskeho általános iskolával, amely Szenc városában található. Velük 2005-ben kezdtünk bele egy újabb Coménius projektbe, ahol a harmadik fél a csehországi Velká Bites általános iskolája.

Ezek az együttműködések nem csak a tanulók angol és német nyelvi ismereteinek fejlődését eredményezi, de betekintést nyújt más nemzetek kultúrájába, az ottani iskolák mindennapi életébe.