„Szép nyári nap…”

Egy felejthetetlen hét a győrújbaráti gyerektáborban
2022. július 4-9.

Ahogy minden évben iskolánk 48 (2-8. osztályos) tanulója 4 pedagógussal egyetemben részt vett a győrújbaráti gyerektábor színes kavalkádjában. Egész héten mindenki találhatott magának való programokat, melyek nagyon színvonalasak voltak. Ezeken minden korosztály, tanáraikkal együtt jól szórakozhatott és vidám perceket szerezhetett magának.
A héten többnyire jó volt az időjárás, így valamennyi szabadidős programban részt vehettünk.

Hétfőn:
A tábornyitón tájékoztattak bennünket a tábori szabályokról, programokról, s közös tábortánccal indítottuk a hetet. A tábor legfelső szintjén kaptunk szállást, így egész héten biztosítva volt a napi lépésszámunk.
A házak elfoglalását követően kicsinyeink azonnal birtokukba vették a kültéri Hajsza Parkot, mely egész héten kihívás elé állított bennünket. Délután elfoglaltuk a tábori medencét, ahol nagy vízi csatát csaptunk a hűs vízben.
Majd Dini Magic bűvész kápráztatott el bennünket, s farm játékon is részt vett negyedikes lelkes csapatunk, akik nagy örömünkre a legjobb helyezést érték el a versenyben. A napot mókusles és ismerkedős disco zárta.

Kedden:
Sajnos az időjárás rosszabbra fordult, így a házakba, fedett helyekre szorultunk: társas- és kártyajáték, csocsó és a pingpong is napi szinten kedvelt játékunk lett.
Délután a honfoglaló játék kötötte le a figyelmünket. Este megrendezték a lányok szépség- a fiúk macsóversenyét; lányaink közül Pintér Nelli udvarhölgyi, Harcot Zerind pedig a tábor macsója címet nyerte el. Az estét fergeteges táncparti zárta.

Szerdán:
Délelőtt focibajnokságban mérték össze fiataljaink jártasságukat, a többiek a strandröplabda pályán ügyeskedtek.
Délután egy másfél órás kisállat bemutatót láthattunk – „A rejtőzködés mesterei” címmel – a városi ragadozók életébe pillanthattunk bele. Testközelből láthattunk: egeret, patkányt, görényt, nyestet, rókát, kutyát. Melyek közül többen igazi filmsztárok voltak. A nagy melegben jégkrémpartit szerveztünk és a medencében zumba táncot tanulhattunk. A nap fénypontja az esti mozifilmvetítés volt, a Pancho, a milliomos kutya c. spanyol vígjátékot néztük meg.

Csütörtökön:
Délelőtt rendezték meg a pingpong és csocsó versenyeket, volt olyan diákunk, aki mindkét versenyszámban indult, így egyik helyszínről szaladtunk a másikra, hogy szurkolni tudjunk nekik. Fekete Dzsínó a pingpongban második, Fekete Dzsínó és  Tolvaj Levente duója a csocsó versenyben első helyezést ért el. Délután kihívtuk az animátorokat egy barátságos röplabda és kosárlabda mérkőzésre. Ősmagyar harcművészeti bemutatón is részt vettünk, s ki is próbálhattuk a vívás rejtelmeit – persze szigorúan játék eszközökkel.
Majd a Spartan sportvetélkedőn mérhették össze ügyességüket, erejüket, gyorsaságukat diákjaink, az erőpróbán a 3-5. osztályos fiúkból verbuvált csapatunk győzedelmeskedett. Este iskolák közötti vetélkedőn vettünk részt, mely a csapatépítés szempontjából is nagyon jó programnak bizonyult. Több témakörben mérhettük össze tudásunkat: természettudomány, környezettudatosság, irodalom, történelem, kémia, fizika, sport.
A napot a „Sztárban sztár” vetélkedő zárta.

Pénteken:
Délelőtt az egész csoporttal kirándulni mentünk a Győrújbaráthegyi Napóleon kilátóhoz; a közel 5 km-es távolságot jó hangulatban tettük meg. Gyönyörű kilátás nyílt a környező vidékre: mivel tiszta időnk volt így elláttunk Pannonhalmára és Győrre is. Aznap dinnyepartit tartottunk – Jutka néni, intézmény-vezetőnk jóvoltából – négy hatalmas dinnye fogyott el a nagy melegben. Mobilis is kilátogatott hozzánk, s egy érdekes, a mesterséges intelligencia témaköréről szóló foglalkozáson vettünk részt. Ezen a napon „számok háborúját rendeztek. Este fellobbant a tábortűz, sokat énekeltünk, végül az animátorok értékelték a heti programokat, s kihirdették a versenyek eredményeit is. A napot tűzzsonglőr bemutató és disco zárta.

A tábor hete tele volt jobbnál jobb programokkal, sokat nevettünk, s lehet, hogy életre szóló barátságok kötődtek! A táborlakók csodálatos élményekkel térhettek haza.
Táborlakó pedagógusok: Sütöriné Hada Ildikó, Harcsáné Auerbach Petra, Nagy Éva, Hajba-Varga Tímea és Stibi-Szabó Marianna

Táborlakó gyerekek: 

A beszámolót készítette: Sütöriné Hada Ildikó, a tábor szervezője