
Szerző: Szabó Judit
Pályaorientációs nap 2025
Pályaorientációs Nap 2025.11.12.
A pályaorientáció kiemelt célja, hogy a gyerekek időben felkészülhessenek a pályaválasztásra, képességeiknek és érdeklődési köreiknek megfelelően. Ehhez elengedhetetlen, hogy önmaguk megismerése és fejlesztése mellett minél több szakmát, foglalkozást, munkahelyet ismerjenek meg, és a szakmák előnyeit és hátrányait is lássák. Ezért ezen a tanítás nélküli munkanapon adiákok pedagógusaikkal ellátogathattak egy céghez, egy munkahelyre, ahol megismerkedhettek az ott dolgozók munkájával, eszközeivel, körülményeivel. Az iskolában a gyerekek szakmákat bemutató filmeket is nézhettek. Idei Edina kineziológusnak köszönhetőenaz ötödikes és nyolcadikos tanulókmég önismereti és pályaorientációs foglalkozásokon is részt vehettek a délelőtt folyamán. Az alsós kisdiákokjátékos vetélkedőkön mérték össze tudásukat.
Köszönjük a szakemberek munkáját és a szíves vendéglátást! Bővebben
Kréta IFM funkció
Kedves Szülők!
Az e – Kréta felületén lehetőség nyílt a gyerekek számára idegennyelv tanulására. A Kréta IFM felületen nyelvi feladatokat oldhatnak meg a tanulók, melyek a saját életkoruknak, tudási szintjüknek és érdeklődésüknek felel meg. Ezeket a feladatokat a pedagógusok is nyomon követhetik. Bővebben
BELVÁROSI SULIVÁRÓ
2024. november 20.
A játékos, mozgásos, barátságos légkörű foglalkozásainkon fejlesztjük, erősítjük az iskolába készülő gyerekek azon képességeit, melyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek.
A foglalkozás 15:30-tól 16:15-ig tart. Bővebben
Halloween-i alkotópályázat
Idén is megrendezésre került a nagy népszerűségnek örvendő halloween-i alkotópályázat. Örömmel készültek kicsik és nagyok egyaránt, melynek eredménye képpen rengeteg ötletes rajz, festmény, varrott, horgolt, faragott, ragasztott alkotás varázsolta a bejáratot hangulatossá. Bővebben
Halloween – party
Nagyon szép számmal és jó hangulatban vettek részt a gyerekek az idei halloween-partyn. Volt tánc, büfé, jelmezek, sütik, jó zene.BELVÁROSI SULIVÁRÓ
2024. november 13.
A játékos, mozgásos, barátságos légkörű foglalkozásainkon fejlesztjük, erősítjük az iskolába készülő gyerekek azon képességeit, melyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek.
A foglalkozás 15:30-tól 16:15-ig tart. Bővebben
BELVÁROSI SULIVÁRÓ
2024. november 6.
A játékos, mozgásos, barátságos légkörű foglalkozásainkon fejlesztjük, erősítjük az iskolába készülő gyerekek azon képességeit, melyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek.
A foglalkozás 15:30-tól 16:15-ig tart. Bővebben
Október 23.
„Ott hol mondhatja: szabad vagyok,
ott hazáját fogja találni minden ember.”
– Eötvös József Bővebben
Október az idősek hónapja
Forduljunk az idősek felé és tanuljunk tőlük. Tanuljunk a tapasztalataikból, becsüljük meg az általuk teremtett értékeket, örökítsük tovább minden szépet és jót, amit tőlük kapunk. Bővebben