Intézményünk hatodik osztályából 4 tanuló jelentkezett a Kisfaludy Károly Könyvtár által meghirdetett prezentáció készítő versenyre. A két csapat eredményesen szerepelt és könyvjutalomban is részesült.
A pályamunkák itt tekinthetők meg.
Szerző: Szabó Judit
Tojásmintázó verseny
Hagyományunkhoz kapcsolódóan március végén megrendeztük a HÚSVÉTI TOJÁSMINTÁZÓ VERSENYT az alsó tagozatos gyermekek számára.
Varázslatos, kreatív, ötletesen díszített tojások születtek. Osztályonként a 6 legtetszetősebb munkából a zsűri értékelte a 3 legjobb, leghangulatosabb, legötletesebb alkotást. Az eredményhirdetésre április 3-án hétfőn került sor. Bővebben
Pénzügyi nevelés
A 8. osztályos tanulóink osztályfőnöki és matematika órákon vettek részt a PénzFutam szabadtéri kalandjátékon. A játék során pénzügyi feladatokat kellett a csapatoknak megoldaniuk. Minden válasz a Belváros egy-egy nevezetessége elől volt beküldhető. A tanulóknak így nemcsak gyakorlatias és számítási feladatokat kellett megoldaniuk, hanem a Pénzfutam pályáját is be kellett járniuk.
Matematika óra a Matematika Világnapján
A 8. osztályos tanulóink a π – Nemzetközi Napján kutatómunkát végeztek az interneten. Prezentációkat készítettek és kiselőadásokat tartottak a π számról. Összegyűjtötték és megosztották egymással a π -vel kapcsolatos érdekességeket. π verseket olvastak, s maguk is megpróbálkoztak a π versek írásával.
Bővebben
BELVÁROSI SULIVÁRÓ
MÁRCIUS 29.
A játékos, mozgásos, barátságos légkörű foglalkozásainkon fejlesztjük, erősítjük az iskolába készülő gyerekek azon képességeit, melyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek.
Bővebben
BELVÁROSI SULIVÁRÓ
MÁRCIUS 22.
A játékos, mozgásos, barátságos légkörű foglalkozásainkon fejlesztjük, erősítjük az iskolába készülő gyerekek azon képességeit, melyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek.
A foglalkozás 15:30-tól 16:15-ig tart. Bővebben
Tavaszi szünettel kapcsolatos információk
Tisztelt Szülők!
Tavaszi szünettel kapcsolatos fontos információk:
