
Szerző: Szabó Judit
Planet Budapest
Iskolánk tanulói december 4-5-én részt vettek a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó programon. A nyertes pályázatot Kiss Lászlóné tanárnő és Horváthné Török Melinda pedagógiai asszisztens írta, amelynek köszönhetően a közlekedés, a szállás és étkezés a Meininger Hotelben és a rendezvényen való részvétel teljesen ingyenes volt. Bővebben
ÁLDOTT, BÉKÉS ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
Karácsonyi fények Bővebben
Házi matematika verseny
Iskolánk házi matematika versenyre hívta alsó tagozatos diákjainkat.
A két fordulós megmérettetés összesített eredménye a következőképpen alakult:
Bővebben
Lázár Ervin Program
Iskolánk 8. Osztályos tanulói részt vettek a Lázár Ervin program keretében megvalósult színházi előadáson december 14-én, ahol a Legyetek jók, ha tudtok című darabot nézhettük meg Budapesten a Pesti Magyar Színházban! Bővebben
Szépkiejtési verseny
Megrendezésre került december 15-én a szépkiejtési verseny iskolai fordulója, ahol harmadik osztálytól hetedik osztályig szerepeltek a gyerekek. Bővebben
BELVÁROSI TANODA – DECEMBER 8.
A játékos, mozgásos, barátságos légkörű foglalkozásainkon fejlesztjük, erősítjük az iskolába készülő gyerekek azon képességeit, melyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek.
A foglalkozás 15:30-tól 16:15-ig tart.
A foglalkozás témája:
Karácsonyi készülődés, kézműveskedés.
Intézményünk 2021 decemberi programja
|
Győri Radnóti Miklós Általános Iskola székhelyének December havi programja |
||
|
2021.12.01 |
szerda |
10 óra Lázár Ervin program 7.a felelős: Kiss Lászlóné 13 óra Lázár Ervin program 2.a és 2.b felelős: Nagy Éva, Hajba-Varga Tímea Belvárosi Tanoda felelős: Sütöriné Hada Ildikó, Nógrádi László Jelentkezési lapok leadása iskolánkban a központi felvételi vizsgára felelős: Radvánszki Mónika |
|
2021.12.02 |
csütörtök |
7 óra Tantestületi értekezlet |
|
2021.12.03 |
péntek |
|
|
2021.12.04 |
szombat |
Pályázati kirándulás – Planet Budapest kiállítás -7.a felelős: Kiss Lászlóné, Szabó Judit |
|
2021.12.05 |
vasárnap |
|
|
2021.12.06 |
hétfő |
Mikulás – alsó tagozat felelős: Sütöriné Hada Ildikó
|
|
2021.12.07 |
kedd |
Matematika háziverseny 2. fordulója felelős: Juhászné Cs. Tünde 11 óra Kihelyezett történelem óra a Szent László Látogatóközpontban 6.a felelős: Sulyokné Kelemen Judit |
|
2021.12.08 |
szerda |
Belvárosi Tanoda felelős: Sütöriné Hada Ildikó, Hajba-Varga Tímea
|
|
2021.12.09 |
csütörtök |
Úszásoktatás kezdete 4.a felelős: Kolossváryné Szunyogh Csilla |
|
2021.12.10 |
péntek |
10 óra Munkácsy kiállítás 7.a felelős: Lászlóné B. Ágota 11 óra Témanap a Mobilisben 3.a felelős: Szabó Boglárka
|
|
2021.12.11 |
szombat |
Munkanapáthelyezés, tanítás pénteki órarend szerint |
|
2021.12.12 |
vasárnap |
|
|
2021.12.13 |
hétfő |
12.30 óra Kémia óra a Mobilisben 8.a felelős: Harcsáné Auerbach Petra Adventi vásár felelős: Harcsáné A. Petra, osztályfőnökök Luca-nap hagyományőrző tevékenység felelős: Sütöriné Hada Ildikó 3. óra MenSi online tudásmegosztás felelős: Harcsáné A. Petra |
|
2021.12.14 |
kedd |
Lázár Ervin program 8.a felelős: Harcsáné Auerbach Petra |
|
2021.12.15 |
szerda |
Belvárosi Tanoda felelős: Sütöriné Hada Ildikó
|
|
2021.12.16 |
csütörtök |
3. órában MenSi tudásmegosztás online felelős: Harcsáné A. Petra |
|
2021.12.17 |
péntek |
|
|
2021.12.18 |
szombat |
|
|
2021.12.19 |
vasárnap |
|
|
2021.12.20 |
hétfő |
Fehér asztal felelős: Kiss Lászlóné Sportkarácsony felelős: Kárándi Dávid, Harcsáné |
|
2021.12.21 |
kedd |
Téli szünet előtti utolsó tanítási nap Karácsonyi ünnepély felelős: Sütöriné Hada Ildikó
|
|
2021.12.22 |
szerda |
Téli szünet |
|
2021.12.23 |
csütörtök |
Téli szünet |
|
2021.12.24 |
péntek |
Téli szünet |
|
2021.12.25 |
szombat |
|
|
2021.12.26 |
vasárnap |
|
|
2021.12.27 |
hétfő |
Téli szünet |
|
2021.12.28 |
kedd |
Téli szünet |
|
2021.12.29 |
szerda |
Téli szünet |
|
2021.12.30 |
csütörtök |
Téli szünet |
|
2021.12.31 |
péntek |
Téli szünet |

