SPORTKARÁCSONY 2019. DECEMBER 19.

Hagyomány, hogy iskolánkban egy délelőttöt a sport jegyében töltünk el az év utolsó napjaiban.

Így volt ez 2019-ben is! A tornatermet legelőször az alsó tagozatos kisdiákok vették birtokukba.

Először alaposan bemelegítettek a játékos, ügyességi váltóversenyhez. Majd két korcsoportban kezdődtek el a versenyek.  A manó csoportban az 1. és 2. osztályosok, a szupermini korcsoportban a 3. és 4. osztály tanulói mérték össze ügyességüket. Az elődöntőben megtudtuk, hogy ki a leggyorsabb karikavivő? Ki „röpteti” a leggyorsabban a tojását? Ki a leggyorsabb toronyépítő? Ki tud a legjobban teljesíteni párban? A sziámi futás és a „vak vezet világtalan” elnevezésű bizalom játék most is az egyik kedvenc feladat volt!

A középdöntő feladataihoz a TE IS pályázat és a kölyökatlétika sporteszközeit is felhasználtuk. Volt floorball labda vezetése, rollerverseny, katonai terepgyakorlat (ugrás-kúszás gátakon).

A döntőben a karikalánc játék következett.

Mivel minden osztály 10 fős csapatot indíthatott a versenyben, a sportversenyből kimaradt gyerekeknek is fontos feladat jutott. A csapatok nem csak a versenyben való szereplésükért kaphattak pontot, hanem a szurkolásért is jártak plusz pontok, melyek hozzáadódtak a verseny pontszámaihoz! A szurkolók fantasztikus hangulatot varázsoltak a tornaterembe!

Így a játékos, vicces, ügyességi váltóversenyben a következő eredmények születtek:

Manó korcsoport:

  1. helyezett az 1. a osztály 18 ponttal
  2. helyezett a 2. a osztály 16 ponttal

Szupermini korcsoport:

  1. helyezett a 3. a osztály 19 ponttal
  2. helyezett a 4. a osztály 18 ponttal

Ezután a felsőbb osztályok versenyszámai következtek.

A felsősök két versenyszámban mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat, a sportban való rátermettségüket. Ügyességi váltóversenyben és csapatsportágakban.

Volt kapura dobás, szivacs csúszás, oszlop booling, büntető dobás kosárlabdával, kötélhúzás, teremfoci, röplabda és floorball mérkőzések.

A mini korosztály versenyszámainak végeredménye:

  1. helyezett a 6. a osztály 16 pont
  2. helyezett az 5. a osztály 15 pont

A gyerek korosztály versenyszámainak végeredménye:

  1. helyezett a 8. a osztály 14 pont
  2. helyezett a 7. a osztály 13 pont

A korcsoport és versenyszámok győztesei értékes szabadidős- és sporteszköz díjazásban részesültek. Sőt, osztályonként egyéni jutalmat is kapott a váltóversenyben és a versenyszámokban szerepelt legsportszerűbb és legügyesebb tanuló is.

Jutalmazott tanulóink: Scheck Hunor, Kuti Martin, Kratky Csaba, Detrik Nárcisz, Simon Ádám, Pintér Raul, Fekete Dzsínó, Varga Benedek

Fantasztikus hangulatú délelőttöt töltöttünk együtt!

Sütöriné Hada Ildikó és Kárándi Dávid
szervező

Minden kép itt nézhető meg