HELYTÖRTÉNETI SÉTA A GYŐRI BELVÁROS SZÍVÉBEN

Már hagyomány, hogy az iskola diákönkormányzata a félév kemény munkáját egy mozgásos, tartalmas diákrendezvénnyel zárja.

Sajnos idén a járványhelyzet miatt a jégnap elmaradt. Helyette a Belvárosban 3-4 km-es körtúrát szerveztünk, melyen, 8 állomáshelyen az osztályok helytörténeti és kutatómunkában interaktív feladatokkal mérték össze tudásukat.

Győr “Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városa”, “barokk város”, “a folyók városa”, “a sport egyik magyarországi fellegvára”, “Győrkőcváros”, “fesztiválváros”. Legyünk nagyon büszkék arra, hogy ebben a városban élhetünk, járjunk nyitott szemmel, s vigyázzunk örökségünkre!

A túra során az osztályok többek között felkeresték: a Rába parti Bástya sétányt, a Káptalandombon a Bazilikát, a Püspökvárat, a Frigyládát, a győri vaskakast a Dunakapu téri díszkúton, a Széchenyi téren a Mária-oszlopot, Vastuskós-házat, a Bencés épületegyüttest és a Füles Bástya Zoot.

4 korosztályban hirdettünk győztest, s a versenyt követően értékes társasjátékok, s oklevelek találtak gazdára.
Helyezések:

A manóknál:

  1. helyezést ért el a 2. a osztály 31 ponttal
  2. helyezést ért el az 1. b osztály 30 ponttal
  3. helyezést ért el az 1. a osztály 27 ponttal

A szuperminiknél:

  1. helyezést ért el a 3. a osztály 31 ponttal
  2. helyezést ért el a 4. a osztály 30 ponttal

A miniknél:

  1. helyezést ért el a 5. a osztály 31 ponttal
  2. helyezést ért el az 6. a osztály 29 ponttal

A gyerek korosztályban:

  1. helyezést ért el a 7. a osztály 31 ponttal
  2. helyezést ért el az 8. a osztály 26 ponttal

A nap legfőbb feladata a közösségépítés, a tudásmegosztás, valamint a jó hangulat megteremtése volt.
Ez maradéktalanul megvalósult!

 

Szervező: Sütöriné Hada Ildikó
DÖK-vezető pedagógus