EURÓPAI DIÁKSPORT NAPJA

Az élménysport megvalósítása programokkal: a gyerekek életébe újra visszatérjen a rendszeres testmozgás – TÉMANAP
2021. szeptember 24.

Már hagyomány, hogy ősszel iskolánk apraja, nagyja sportos, játékos délelőttöt tölt együtt tanítóikkal, tanáraikkal.

Ezen a napon iskolánk csatlakozott az MDSZ által meghirdetett Európai Diáksport Napjához. Így 40 ország iskoláihoz hasonlóan, ezen a napon játékos, szabadidős mozgás- és sportprogramot szerveztünk tanulóinknak. Az idei évben fő cél volt az élménysport megvalósítása programokkal: a gyerekek életébe újra visszatérjen a rendszeres testmozgás. Felismertetve a gyerekekkel, hogy a fizikai aktivitással, mozgással boldogsághormon termelődik a szervezetükben, mely végső soron a közérzetükre is pozitívan hathat.
A napot közös bemelegítéssel kezdtük a z Aranyparton.

Alsó tagozaton, manó és szupermini korosztályban, egy érdekes akadálypályán kellett a kicsinyeknek keresztülverekedni magukat. Volt:
FUTÓPÁLYA teljesítése – ahol váltóversenyben teljesítették az osztályok a 2021 métert.
„GRÁNÁTHAJÍTÁS” – ahol a gyerekek célzó ügyessége,
„MOCSÁRJÁRÁS” – játék, ahol a gyerekek gyorsaságát, koncentrációját, együtt munkálkodása,
„PARÁZSFUTÁS” akadályonszökdelő, ugró ügyessége,
„VÍZHORDÁS” nehezített terepen – egyensúlyérzéke
„14 kérdésből álló igaz-hamis kvíz játék” –  a lelki egészség és fizikai aktivitás kapcsolatának tükrében volt a fő cél.

Felső tagozaton is játékos versenyek várták a gyerekeket egész héten a testnevelés órán. Volt: Kvíz és Sorverseny, Székfoglaló, Célbadobós, Mocsárjárás s a 2021 m lefutása sem maradt el.

Minden osztály oklevelet kapott, s a megérdemelt sportjáték nyeremények is gazdára találtak.

Helyezések:

A manóknál:

helyezést ért el a 1. a osztály

helyezést ért el az 2. b osztály

helyezést ért el az 2. a osztály

A miniknél:

helyezést ért el a 4. a osztály 

helyezést ért el a 3. a osztály 

Felső osztályban:

helyezést ért el a 6. a osztály 

helyezést ért el az 5. a osztály 

A nap legfőbb feladata a közösségépítés volt, valamint a jó hangulat megteremtése. Ez maradéktalanul megvalósult!

 Szervezők: Harcsáné Auerbach Petra és Kárándi Dávid