2024. 09. 02. (hétfő) 7:30 – tanévnyitó ünnepség, megjelenés ünneplő öltözékben!
Első 3 óra osztályfőnöki óra, majd 2 órarend szerinti tanítási óra következik.
Hazamenetelre 12:30- tól van lehetőség, a napközis és a tanulószobai foglalkozás előzetes igény alapján biztosított. Ezért kérjük a tisztelt Szülőket, hogy a hazamenetel időpontjáról előzetesen tájékoztassák az osztályfőnököket!
A délelőtt folyamán a gyerekek megkapják tankönyveiket, illetve az órarendről is tájékoztatást kapnak. Az első napon a táskába csak jegyzetfüzetet és írószert hozzanak.
Az étkezés csak annak a diáknak biztosított, akinek augusztus 20-ig igényli és befizeti a Szülő azt.