Nyolcadik és hatodik osztályos tanulóink szeptember 18 -20-a között Erzsébet – táborban voltak Zánkán. A tábor első napján ebéd után rögtön kihasználva a lehetőséget hajókázni voltunk. A Szent Imre hajóról megcsodáltuk a szokásosnál nyugodtabb vizet és a tájat. 16:00 és 17:00 óra között kutyás bemutatón vettünk részt, ami a kicsiket és a nagyokat is egyaránt lekötötte. Este pedig könnyűzenei koncert várt ránk a finom vacsora után.
A második napot közösségépítő foglalkozással kezdtük. A délutánt pedig a strandon töltöttük, ahol a bátrabban a Balatonba is bemerészkedtek. A gyerekek sokat játszottak és sportoltak. Este ismét disco várta őket és a táborzáró.
Hazafelé is vonattal utaztunk, a gyerekek kellemesen elfáradtak és a vonaton sokat aludtak, beszélgettek, zenét hallgattak.
Képek IDE kattintva tekinthetőek meg.
Kísérő tanárok:
Fábián Judit
Kovácsné Szabó Judit
Mátrai Alexandra
Németh Zoltán