Május 5-én iskolánk névadójára, Radnóti Miklós születésére emlékeztünk.
A nap irodalmi megemlékezéssel kezdődött a Radnóti falnál, ahol az osztályok képviselői virágot helyeztek el. Kovács Richárd 6.a osztályos tanuló Radnóti Miklós: Két karodban című versét szavalta el.
A délelőtt során volt csapatverseny, radnótis könyvjelző készítés, egyéni totó játék, film nézés és alsósoknak szépíró verseny került a programba.
A több éves hagyományt megőrizve, a költő születésének évfordulója alkalmából iskolánk előzetesen versenyeket hirdetett meg négy kategóriában.
A pályázatok témáját ebben a tanévben, Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat című versének két sora ihlette:
„Eddig úgy ült szívemben a sok rejtett harag
Mint alma magházában a négerbarna mag.”
Sok színvonalas pályamunka közül kellett kiválasztanunk a nyerteseket. Külön köszönetet a felkészítő tanároknak, akik segítették tanítványaikat a pályázatok elkészítésében. Az alkotások egy részéből kis kiállítást is rendeztünk. A versenyek ünnepélyes díjkiosztójára 11 órakor került sor. Az első helyezettek ajándékutalványt, a többiek oklevet kaptak.
Irodalmi pályázat:
- Pratser Rajmund 7.a
- Vörös Jázmin 7.a
Képzőművészeti pályázat:
Alsó tagozat:
Felkészítő tanár: Nagy Éva
Felső tagozat:
- Pintér Nelli 7.a
- Szujó Szofi 6.b Tulipános Iskola Győr
- Gazsi Edina 6.a
Felkészítő tanár: Lászlóné Babics Ágota
Informatikai pályázat különdíjasa:
Dráma csoport 11 tagja: Fogarasi Léna, Gazsi Edina, Kovács Richárd, Petrovics Dénes, Szőllősi Balázs, Tuba Attila, Árpási Amanda, Bordós Angyalka, Kakics Eszter, Kelemeny Kincső, Steinhőfer Szonja.
Felkészítő tanár: Harcsáné A. Petra
Idegen nyelvi pályázat (lapbook):
- Vörös Jázmin, Horváth Dzsenfier 7.a, angol-német nyelvű, felkészítő tanár: Kiss Lászlóné
- Gazsi Edina, Kószó Viktória, Fogarasi Léna, Tuba Attila 6.a. angol nyelvű, felkészítő tanár: Radvánszki Mónika és Tóth Judit.
- Simon Ádám. Somogyi Cintia, Burkus Veronika, Tóth Bence, Volf László 7.a, német nyelvű, felkészítő tanár: Kiss Lászlóné.
- Láng Krisztofer és Végh Lilla 5. a osztály, német nyelvű, felkészítő tanár: Szabó Judit.
- Veres Gergő 8.a, német nyelvű, felkészítő tanár: Szabó Judit.