Advent Budapesten

A Millennium Utazási Iroda programszervezői először 2004 decemberére hirdették meg az Advent Budapesten névre keresztelt jótékonysági rendezvényt. S mára már több ezer gyermeket ajándékoztak meg egy-egy csodálatos budapesti adventi kirándulással.

Az iroda szervező munkája és anyagi támogatása mellett több szponzor is a jó ügy mellé állt, s az első sikeres programból hagyomány lett.

A jótékonysági rendezvény 2004 óta több mint 10.000 gyermeknek csalt mosolyt az arcára.Az egynapos budapesti rendezvényre, vidéki kis falvakból, városokból érkeztek olyan gyermekek a fővárosba, akik közül még sokan sohasem jártak Budapesten.
Az idén iskolánk is csatlakozott a programhoz. Olyan gyermekek jelentkezését vártunk, akik szülői, gondviselői erőforrásból nem juthatnak el hasonló programra, kirándulásra. Vagy, akik szorgalmuk, képességeik révén kiváló tanulmányi eredményeket érnek el és az iskola vezetősége ösztönző jutalmazásként delegálja őket a rendezvényre.

46 gyermekkel vágtunk neki a szép napnak. A gyerekekkel vonattal érkeztünk a fővárosba. A pályaudvaron a Millennium Utazási Iroda idegenvezetője, Zsuzsa néni várt bennünket.  Onnan külön busszal vittek bennünket egyik program helyszínről a másikra.

Először az utazás fáradalmait filmvetítésen pihentük ki a Lurdy Moziban. Ahol a Robinson Crusoe c. animációt filmet néztük meg. A mozi zárásaként Lurdy Mikulás meglepetés ajándékkal kedveskedett nekünk. Majd játékos buszos városnézés keretében jutottunk el a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba, ahol az időszakos kiállítást néztük meg rögtönzött történelem óra keretében.

A nap megkoronázásaként csoportunk a Szent István Bazilika adventi forgatagába csöppent bele. A Szent István tér évről évre advent első vasárnapján pompás köntösbe öltözik, monumentális fényfestést húz magára a Bazilika és zsibongással telik meg a tér is.

Mi is átéreztük a karácsonyi készülődés hangulatát, illatát, fényeit és közösségformáló erejét is. Sőt, a Bazilika homlokzata minden nap sötétedéstől pompás fényárba borul, hogy a látogatók Közép-Európa egyik legnagyobb 3D-s fényjátékát tekinthessék meg. S mi is részesei lehettünk ennek a szépségnek!

Az egész napos fővárosban töltött ottlét során jutott idő a legfőbb látnivalók megtekintésére is. A támogatók segítségével gazdaggá tett program olyan élményt adott tanulóink számára, ami vidámságával távol röpíthette őket a mindennapok gondjaitól, tanulmányi jellegével nevelte őket, játékosan, tapasztalati úton bővítette az iskolában már megszerzett tudást, és szebbé, különlegesebbé tette a karácsonyukat.

A program szervezője: Sütöriné Hada Ildikó DÖK-vezető, valamint munkájában, s a programnap lebonyolításában segítségére voltak Sulyokné Kelemen Judit intézményvezető és Kiss Lászlóné pedagógiai munkaközösségvezető