Havi programok
Események
Felhívások
Eredmények
DÖK
Havi programok
Események
Felhívások
Eredmények
DÖK
Idén is megrendezésre került népszerű nyelvi táborunk Flattachban. 4 iskola diákjai vettek részt, ebből 8 radnótis. A kétszer 60 perces nyelvórák után minden nap 3 – 4 programot szerveztünk a tanulóknak.
Hétfőn a megérkezést követően a Groppenstein vízesés mellett túráztunk. Az eső ellenére a gyerekek nagyon élvezték a csodálatos környezetben tett sétát.
Kedden a német és angol órák után felvonóval mentünk a Mölltal gleccserhez, ahol frissen esett havat is találtunk. Ezután a Ragga szurdok megmászása következett. Innen Ankogelbe mentünk a tengerszemhez. Bővebben

Havi programok
Események
Felhívások
Eredmények
Sulyokné Kelemen Judit
Igazgató
Innovatív igazgatói munkájáért, lelkiismeretes, következetes pedagógusi tevékenységéért miniszteri elismerésben részesült.
Kiss Lászlóné
Tanár
40 év elhivatott, lelkiismeretes munkáját pedagógus szolgálati emlékéremmel ismerte el a Győri tankerületi központ.
Simon Edit
Iskolatitkár
Közel 30 éven át az intézmény iránt elkötelezett pedagógiai munkát segítő tevékenységéért a Győri Tankerültei Központ az év dolgozója elismerésben részesítette.
2025. április 02.
A játékos, mozgásos, barátságos légkörű foglalkozásainkon fejlesztjük, erősítjük az iskolába készülő gyerekek azon képességeit, melyek az első osztály sikeres, zökkenőmentes kezdéséhez szükségesek.
A foglalkozás 15:30-tól 16:15-ig tart. Bővebben
„Ez a vágy belül úgy ölel át,
Mint a csillag a fényt vagy a híd a Dunát.
Te a részem vagy régen,
A régi mesék lapján,
Szívem része vagy drága hazám!
Itt az otthonom drága hazám!
Szívem része vagy drága hazám!”
Tisztelt Szülők!
Az étkeztetés megváltozott díjairól ITT olvashatnak!